A hónap témája: Panel ablakcsere

Hazánkban közel kétmillió ember lakik panellakásban. Ezeknek a házaknak a többsége a ’70-es években épült, így ma már több mint negyven évesek. Aktuális tehát a felújítás, és akik kimaradtak a Panelprogramból, azok kénytelenek saját erőből kicseréltetni a huzatos, rosszul záródó ablakokat és erkélyajtókat. Nekik gyűjtöttünk össze néhány hasznos információt.

Hogyan fogjunk hozzá?

Mivel az ablakok mérete adott, csak abban lehet némi szabadságunk, hogy azok nyitási irányát és osztásait változtassuk meg. Ezt érdemes előre átgondolnunk, ahogy azt is, vágyunk-e olyan kiegészítőkre, mint a redőny, a reluxa vagy a szúnyogháló. Ezek beszerelése ugyanis az ablakkal együtt kedvezőbb árú lehet.

 

Javasolt kikérni a hasonló felújításon átesett szomszédok, ismerősök ajánlását. Legyünk óvatosak a szórólapos hirdetésekkel, amelyeknél egy mobilszámon kívül semmilyen más információ nem szerepel a vállalkozóról.

 

Ma már egyszerűen tájékozódhatunk az árakról a neten, de ki is hívhatjuk a választott szakembert, mivel általában a felmérés ingyenes. Ne féljünk több ajánlatot kérni, hiszen a mi pénztárcánkról van szó!

Hogyan történik?

Sajnos a panelházak esetében az ablakcsere minden esetben bontással jár, a meglévő tokba csak tégla épületeknél van lehetőség új ablakot beépíteni. Ennek ellenére a rutinos szakemberek akár egy nap alatt elvégzik a munkát, így nem kell hetekig az építési törmelékek között járkálnunk a lakásban.

 

Először a régi tokot kivágják a falból, majd megtisztítják a betonperemet. Ezután beillesztik és beigazítják az új ablakot és csavarokkal a falhoz erősítik. A keletkező réseket purhabbal tömítik, amit a megszilárdulás után eldolgoznak és takarólécekkel lefednek. Ennek nem csupán esztétikai jelentősége van, a külső oldalon ugyanis a lefedetlen purhab a napfény és nedvesség hatására tönkremegy, ami könnyen beázáshoz vezet. Az utolsó simítást jelenti a külső és belső párkányok, könyöklők felhelyezése.

Mire figyeljünk?

Az ablakoknál a legfontosabb szempont a hőszigetelés. Az ún. légkamrák száma a hőszigetelés egyik legfontosabb tényezője. Ez a szám arra utal, hogy a szerkezeten belül hány légréteget alakítottak ki. Az érték 3-tól 6 kamrásig változhat, és minél nagyobb, annál jobban hő- és hangszigetel az ablak. A legnépszerűbbek az 5 légkamrás ablakok, lakossági felhasználás esetén ezek tökéletes megoldást jelenthetnek.

 

Ha szeretnénk, hogy a műanyag nyílászárók sokáig megőrizzék minőségüket, akkor UV állónak is kell lenniük. Az erős napfény – ha nem megfelelő a műanyag minősége – teljesen el tudja színezni a műanyag ablakot, ami sem esztétikailag, sem tartóssági szempontból nem megfelelő.

 

Ne a legolcsóbbat válasszuk! A vasalat az ablak nyílását és záródását működtető rendszer, lehetővé teszi a bukó-nyíló vagy részszellőző funkciót. Ha gyenge anyagból készült, akkor hosszú távon nem fogja bírni a rendszeres használatot. Ugyanez igaz a tokban lévő acélmerevítésre, ami az ablak mechanikai stabilitását adja, mert ezen az acélmerevítésen keresztül lép át az épület tartóelemeire a terhelés.

 

Még az árajánlatkérés során szerencsés írásba foglalni (akár egy e-mail formájában), hogy a kapott ár pontosan mit tartalmaz. Előfordult már, hogy a régi ablakok elszállításáért külön díjazást számítottak fel, vagy hogy a rendkívül kedvező ár nem tartalmazta a takarólécek, párkányok költségét, amivel a tulajdonos csak a munka végén szembesült.

 

Feltétlenül kérdezzünk rá a garanciára is, és ne felejtsük el, hogy ezt évek múltán is csak számla ellenében érvényesíthetjük!

Mennyibe kerül?

Egy 150x150cm-es bukó-nyíló ablak ára beépítéssel együtt jelenleg 60-75 ezer forint között mozog. Egy komplett lakás ablakcseréjének ára függ az ablakok számától, méretétől, típusától és a választott árnyékolástechnikai megoldásoktól, de általánosan elmondható, hogy egy másfél szobás panellakás teljes ablakcseréje nagyságrendileg 300 ezer forintból megoldható. Ugyanez jobb minőséget választva, redőnyökkel és szúnyoghálóval együtt elérheti akár a 7-800 ezer forintot is.

 

Némi tájékozódást követően bátran vágjunk tehát bele, a nyílászárók korszerűsítése mindenképpen megéri! Az esztétikai szempontok mellett hang- és hőszigetelése révén a kényelmünket is szolgálja, így növeli ingatlanunk értékét egy későbbi eladás esetén.

Tudta, hogy a nyílászárócsere finanszírozható lakástakarékpénztári megtakarításból is?

A lakástakarék-számla a lakásvásárlástól a felújításig számos lakáscél megvalósítására alkalmas. Tekintse meg itt, hogy mire tudja fordítani megtakarítását!

Számolja ki kalkulátorunkkal, hogy mennyit érdemes félretennie!

 

Olvassa el ezeket a cikkeket is:

A hónap témája: Venni vagy bérelni?

A hónap témája: Venni vagy bérelni?

Mi magyarok általában akkor lakunk albérletben, ha nincs pénzünk saját lakást venni, vagy még diákként ideiglenesen távol kerülünk szülővárosunktól. Szinte életcél a saját ingatlan megszerzése, legtöbbünk el sem tudja képzelni a jövőjét bérelt lakásban. Pedig nem biztos, hogy mindenki számára ez a legjobb döntés.

Tovább »

A hónap témája: Homlokzati hőszigetelés

A hónap témája: Homlokzati hőszigetelés

Egyre több családi házat látni, amit utólag „becsomagolnak”, azaz külső hőszigeteléssel látnak el. Nem csoda, hiszen évente általában 7, de nem ritkán 9 hónapon keresztül is fűtünk, és ha ezzel a módszerrel a gázszámla egy jelentős része megtakarítható, akkor érdemes lehet belevágni, de mindenekelőtt tájékozódni a lehetőségekről. Hogyan fogjunk hozzá?

Tovább »