8. rész: Festés és parkettacsiszolás

Október közepe van, és a május óta tartó felújításunk végét még mindig nem látjuk pontosan. Újabb egy hónapot csúsztunk, ami miatt egyre türelmetlenebbek és idegesebbek vagyunk. Már azt hittük, túl vagyunk a nehezén, amikor felfedeztünk egy újabb drámai hibát, amit ezúttal a kéménybélelőnk követett el.

Van egy kis gond: nem a jó kéményt béleltettük ki…

A felújítás alatt többször voltak izzasztó helyzetek, álmatlan éjszakák, olyan pillanatok, amikor legszívesebben sírtunk volna, és megbántuk, hogy megvettük ezt a lakást.  Többször derültek ki olyan hibák, amikre először úgy tűnt, nincs is megoldás.  Most, így a vége felé már azt hittem, ennek vége, de tévedtem.

 

Pár hete a FŐKÉTÜSZ munkatársa jött átvenni a kibélelt kéményt, majd a helyszíni vizsgálat után közölte, hogy baj van: nem a jó kéményt béleltettük ki… Na, ettől lila lett a fejünk. Ha ott lett volna, meg tudtuk volna fojtani az emberünket, aki egy közös kéménybe rakta a bélelést, nem a miénkbe.  Ekkorát hogy lehet hibázni???

 

A kezdeti dühünket aztán kétségbeesés váltotta fel. Miután mindent kiépítettünk a cirkófűtéshez, azt sem tudtuk, van-e a falban valahol saját kéményünk, vagy a lichthófba kell építenünk egy ún. külső kéményt újabb két-háromszázezer forintért – már ha egyáltalán  engedélyezi a társasház… És mit csinálunk, ha nem? Fűtés nélkül nem csak mi nem tudunk beköltözni, de eladhatatlan is a lakás…

 

Miután lehiggadtunk, kihívtuk a szakit, hogy mégis hogy fordulhatott ez elő? Eredeti tervrajzok hiányában valóban nehéz dolga volt, de egyből elismerte a hibáját. Kibontotta a már lefestett gipszkarton álmennyezetet, és végül talált egy saját kéményt. Egyértelmű volt, hogy ő hibázott, úgyhogy ingyen kibélelte ezt az újat, ami persze nem segített azon, hogy ezzel újabb heteket csúszott minden.

 

A „gázos” sztorinak aztán happy end lett a vége: felkerültek a radiátorok, bekötöttük és kipróbáltuk a cirkót, ami pechsorozatunk ellenére hibátlanul működött!!!

 

Nem kell részleteznem, mennyi kosszal jár egy ilyen művelet a frissen burkolt lakáson áttrappoló betonozó munkások miatt.

A festéssel is megcsúsztunk: már másfél hónapja tart. Majdnem végeztek már, amikor kiderült, hogy a korábban augusztusra ígért erkély-szigetelést most tudja megcsináltatni a társasház. Az erkélyünk ugyanis rettenetes állapotban volt, és komoly esőknél áztatta az alattunk lakót. Mivel ez homlokzati munkának számít, a javítás nagy részét a társasház állja, erről azonban hónapokig tartott meghozniuk a döntést.

 

Már szinte le is mondtunk az egészről, amikor egyszer csak szóltak, hogy jönnének a munkások az erkélyen betont felverni, szigetelni, újrabetonozni… Újfent teljesen kiborultunk: nem kell részleteznem, mennyi porral és kosszal jár egy ilyen művelet a frissen burkolt lakáson áttrappoló betonozó munkások, majd a burkoló kőművesek miatt, úgyhogy el is halasztottuk a parketta felcsiszolását és a hófehér falfesték utolsó rétegének felvitelét is. Nem volt más választásunk: még mindig jobb ha most csinálják, mint beköltözés után.

 

Hála Istennek ez is megoldódott, mostanra felkerültek a plafonra a rozetták és a mennyezeti díszlécek is, amiket már le is festettek. A téglafallal hihetetlen jó kontrasztot alkot!

 

 

Már én szégyellem magam, amiért sürgetjük, hisz jó munkához idő kell. 

Közben a villanyszerelő felszerelte a konnektorokat, kapcsolókat, gipszkartonba süllyesztett spotlámpákat. Megrendeltünk egy csomó lámpát, szanitert, bútort, konyhagépet, ugyanis mindenre heteket kell várni.

 

Az asztalosok végre meghozták a speciálisan ide tervezett beltéri ajtók tokjait, melyeket az eredetiek mintájára csináltattunk ugyanazzal a mintázattal. Nem bántuk meg, hogy a készen kapható ajtók árának sokszorosát fizettük ki értük: ezek a lakás eredeti hangulatát idézik, nagyon jól mutatnak. A bejárati ajtót is a régi mintájára gyártattuk le, el is nyerte végleges színét: a ház többi lakásához hasonlóan mustársárga lett. Műemlékház lévén a színkódot is megkaptuk.

 

 

Közben visszajött kedvenc parkettásunk felcsiszolni és olajos wax-szal kezelni a parkettát (lakk helyett ugyanis így kértük). Az egész kb. 1 hétig tart, mi már türelmetlenek vagyunk, de ő nem stresszeli magát, elmondhatatlanul lassan halad… Többször kezeli a felületet, nagyon alapos, napokig elszöszöl. Olyan gyengédséggel simítja végig a parkettát közvetlenül olajozás előtt valamilyen spéci kézi csiszolókoronggal, mintha élne a fa a keze alatt. Már én szégyellem magam, amiért sürgetjük, hisz jó munkához idő kell.

Talán két hét múlva tényleg elkészül minden…

Hátra vannak még a szaniterek, az asztalos által méretre gyártott beépített bútorok (konyhabútor, beépített szekrény, gardrób) és a konyhai készülékek beszerelése.  A lámpák felrakása, az utolsó réteg festés, a lábazatok felragasztása és a berendezés. Remélem, két hét múlva tényleg elkészül minden, és kezdhetünk csomagolni.

 

 

 

Szerző: mm

Olvassa el ezeket a cikkeket is:

2. rész: Adásvétel

2. rész: Adásvétel

Egyszerűnek tűnik megvenni egy ingatlant, a folyamat mégis bonyolult és sokáig elhúzódhat. A mi esetünket két dolog is nehezítette: a kiszemelt lakás egy műemléképületben található, és az eladó csak a szerződés megkötése után tudott elkezdeni új otthont keresni. Az ingatlanos a vételár 1%-át kérte el tőlünk foglalóként...

Tovább »

9. rész: Elkészültünk

9. rész: Elkészültünk

El sem hiszem, hogy leírhatom: elkészültünk. Közben tavaszból tél lett, vagyis több mint fél évig tartott új lakásunk teljes felújítása. Téglákig bontottunk vissza mindent, gyakorlatilag csak az ablakok maradtak, a parketta és a tartófalak. Eszméletlenül sok idegeskedésen vagyunk túl, és minden jóval többe került a tervezettnél, de nagyon szép lett a lakás, alig lehet ráismerni.

Tovább »

6. rész: Gipszkartonozás

6. rész: Gipszkartonozás

Óriási lendületet vett a felújításunk. Az elmúlt hetekben megtörtént az aljzatbetonozás, a belső közfalak felállítása és a villanyszerelés. El kellett küldenünk a kivitelezőt, vissza kellett bontanunk néhány hibásan felhúzott falat, de szerencsére nincs nagy anyagi kár. Túl vagyunk néhány hullámvölgyön, viszont látványosan alakul a lakás, ami erőt ad a folytatáshoz.

Tovább »